A világ legjobb orvosai – Dokik

A legtöbb orvosokkal foglalkozó sorozattal szemben itt nagyobb hangsúly van a poénokon és a szereplők magánéletén, mint a betegségek megfejtésén és meggyógyításán.

Az első epizódban megismerjük az összes főszereplőt, kezdve J.D.-vel. Komolytalansága miatt természetesen nem illik egy orvos szerepébe, de a történet nem is törekszik mindig a reálisságra. A fiatal újonc narrációja kíséri végig a történetet, és emellett képzeletébe is betekinthetünk minden egyes epizódban. Ez alatt arra gondolok, hogy ha valami érdekes hall, – vagy lát – azonnal elképzeli és a fejében játszódó jeleneteket mi is látjuk. Több becenevet is kap az évadok során, amik lényegében női nevek, amiken Dr. Cox szólítja.

Hű társa, azaz legjobb barátja Turk, aki vele együtt érkezett új sebészként a kórházba. Komolyságáról egyelőre csak annyit mondok, hogy szeret műtétek közben táncolni és énekelni, hazafele pedig egyszer átugrott egy tűzkarikán. Barátsága J.D.-vel szent és megtörhetetlen, méghozzá annyira, hogy néha jövendőbeli partnereik is féltékenyek voltak rájuk.

Elliot a tipikus bolond szőke lány, aki könnyen kiakasztható – olyankor olyan hangosan visít, hogy egy szavát nem lehet érteni – és tud nyitott szemmel tüsszenteni. Jó orvos, és szeretné, ha ezt el is ismernék a nála nagyobb ranggal rendelkező dolgozók. Persze ez folytonos ügyetlenkedése miatt nem sikerül neki egyhamar, de az évadokkal együtt ő is fejlődik: nem megy neki minden egyes embernek és szekrénynek, ami mögötte van.

Carla a többiektől eltérő módon egy felelősségteljes szereplő, aki nővérként dolgozik. Családközpontú és gondoskodó – a társaság “anyukája”. A sorozat elején nincs közeli kapcsolatban Elliottal, de később legjobb barátnők lesznek. Carla az első évad második epizódjától kezdve a sorozat végéig Turk partnere marad. Tökéletesen összeillenek egymáshoz, de ennek ellenére komoly problémáik is adódnak a későbbi évadokban, amik következtében terápiára is kell majd járniuk.

Az én személyes kedvenc szereplőm Dr. Cox, a szarkasztikus orvos, aki kedvenc időtöltése az újoncok megtörése.
Rossz gyerekkorát próbálja elfelejteni azzal, hogy minden családtagjától távol él, azonban ironikus módon gyakran belekeveredik a betegek és ápolók életébe.
Ez a személyes beavatkozás kétféleképpen jelenhet meg nála: mások érzelmeit és nézeteit a magáénak tekinti, vagy az önmagában felgyülemlett indulatokat a külvilágra vetíti.

Bob Kelso a kórház főorvosa, akit mindenki utál – persze ez nem probléma, mert ő is utál mindenkit. Minden ott dolgozónak új gúnyneveket ad. Ilyen például a Snoop Dogg Rezidens és a Dr. Csirke is.
Talán ő megy át az egyik legnagyobb változáson; az első évadokban egy szívtelen, nemtörődő férfi, azonban a sorozat haladtával lassan kezd megjelenni a kedvesebb énje, aki igyekszik segíteni olyan embereknek is, akikkel azelőtt nem ápolt barátságot.
Családját soha sem látni, de többször is megemlíti őket. Innen tudjuk például, hogy felesége egy baleset során lebénult, egy szem fiuk pedig meleg, szereti a heavy metalt és két musicalt is írt már apjáról.

Fontos mellékszereplő a Mindenes, akinek nevét sosem tudjuk meg.
Meglehetősen fura ember – erre bizonyíték az, hogy volt egy kitömött mókus serege.
Ő is mindig orvos szeretett volna lenni, de tervei álma eléréséhez nem jöttek össze, így mindenes lett.
Persze munkáját sosem végzi rendesen, mert szerinte nem becsülik meg eléggé.

A történet egyszerű. Soha nem cél, hogy különleges vagy epikus legyen és a karakterfejlődés sem drasztikus. Az elején gyerekesebb szereplők komolyodnak az idő haladtával és életük is egyre inkább alakul.
Emiatt “veszítünk” el például egy főszereplőt is az utolsó évadra.
Nem, nem halál miatt, nyugi. Nem kell ilyen negatívnak lenni.
Az egyetlen, ami nem tetszett nagyon a sorozatban, az az, hogy a kilencedik évadra a megszokott karakterek hátrébb kerülnek, és újak lépnek a helyükbe.
Persze ez nem feltétlenül probléma, csak nekem hiányoztak az előtte mindig látott orvosok, sebészek és nővérek.

Ezzel ellenben amit IMÁDTAM: nem egy teljesen idétlen vígjátékról van szó.
Kérem szépen, voltak epizódok, amiket megkönnyeztem még úgy is, hogy voltam vagy 12 éves (és azóta csak még könnyebben hatnak rám a drámai jelenetek).
A Dokik nem veszi se a nézőit, se saját magát kisgyereknek, így a dolgozók szomorúbb napjainak van, hogy egy egész epizódot megad. Ez így lenne a normális, de sajnos ritka. Erre tudnék példát mondani, de csak az jut eszembe, amit pár éve egy videóban hallottam, és nem akarok kopizni. (((khm Így Jártam Anyátokkal khm)))