Március 15.

 

Ezen a napon emlékezünk meg az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharcról. Ez a dátum és megemlékezés jelentős részévé vált a magyar nemzetnek az elmúlt évek során.

1848 március 15-én kora reggel Petőfi a Pilvax kávéházba ment, ahol Vasvárit és Bulyovszkyt találta. Onnan közösen Jókai lakására mentek, ahol proklamációt szerkesztettek a 12 ponthoz. Innen 8 óra körül visszamentek a Pilvax kávéházba, és összegyűltek a többi társukkal. Jókai felolvasta a 12 pontot, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. Innen tovább állva a jogi egyetemhez siettek, ahol már várták őket. Itt is előadták a 12 pontot és a Nemzeti dalt, majd megismételték a többi egyetemen is. A diákok egyesültek az utcáról hozzájuk csatlakozó néppel, így folyton növekvő tömeg kísérte a márciusi ifjakat.

 

 

Petőfi Sándor: A MÁRCIUSI IFJAK

Szolgaságunk idejében
Minden ember csak beszélt,
Mi valánk a legelsők, kik
Tenni mertünk a honért!

Mi emeltük föl először
A cselekvés zászlaját,
Mi riasztók föl zajunkkal
Nagy álmából a hazát!
A földet, mely koporsó volt
S benn egy nemzet a halott,
Megillettük, és tizennégy
Milljom szív földobogott.
Egy szóvá s egy érzelemmé
Olvadt össze a haza,
Az érzelem “lelkesűlés”,
A szó “szabadság” vala.
Oh ez ritkaszép látvány volt,
S majd ha vénül a világ,
Elmondják az unokáknak
Ezt a kort a nagyapák.
És mi becsben, hírben álltunk,
Míg tartott a küzdelem,
De becsünknek, de hirünknek
Vége lett nagy hirtelen.
Kik nem voltak a csatán, a
Diadalhoz jöttenek,
S elszedék a koszorúkat,
Mert a szóhoz értenek.
E sereg, mely, míg a harc folyt,
El volt bujva vagy aludt,
Igy zugott a diadalnál:
Mi viseltünk háborut!
Legyen tehát a tiétek,
A dicsőség és a bér,
Isten neki… nem küzdénk mi
Sem dicsőség-, sem dijért.
És ha újra tenni kell majd,
Akkor újra ott leszünk,
És magunknak bajt s tinektek
Koszorúkat szerezünk.
Viseljétek a lopott hírt,
A lopott babérokat,
Nem fogjuk mi fejetekről
Leszaggatni azokat.
Abban lelünk mi jutalmat,
Megnyugoszunk mi azon:
Bárkié is a dicsőség,
A hazáé a haszon!

 

Az ifjak a Landerer nyomdához mentek ezek után, ahol a 12 pontból az elsőt önhatalom útján nyomtatták ki. Az ekkora már ötezres tömeg csak dél fele oszlott fel, abban megállapodva, hogy még aznap délután kiszabadítsák Táncsics Mihályt az állami fogságból. Délután a Nemzeti Múzeumtól vonultak a városi tanácshoz, ahol elérték Táncsics szabadon bocsátását is. Este a Nemzeti Színház a betiltott Bánk Bánt mutatta be. Vér nélkül győzött a forradalom!

Egy kis érdekesség:

A jól ismert kokárda Petőfi Sándor feleségéhez köthető. Így írt róla a naplójában: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”

 

készítette: Halász Tamara, 9/Ny