A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját 1989. óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainkra.
Kölcsey 1790.08.08-án született Sződemeteren. Költő, politikus és nyelvújító volt, valamint a Magyar Tudós Társaság és a MTA tiszteletbeli tagja. 1838.08.24-én hunyt el Szatmárcsekén.
A magyar Himnusz története Kölcsey Ferenc 1823-as versével, a Hymnus, a „magyar nép zivataros századaiból” című művével kezdődött, melyet Erkel Ferenc zenésített meg 1844-ben. 1848.08.20-án először szólalt meg állami ünnepségen. 1856.május 18-án Kölcsey síremlékének felavatásán, Csekén a pataki kántus a Himnuszt énekli. Később Széphalmon is elhangzik a Himnusz.
A Himnusz fontossága abban rejlik, hogy Kölcsey költeménye a magyar nemzet összetartozásának, történelmének jelképévé vált. Közös imádság, ami összeköti a múltat, jelent, jövőt és kifejezi a nemzet sorsának és felemelkedésének vágyát. Magyarország nemzeti szimbóluma.
Himnusz nem csupán egy vers, hanem egy élő, dinamikus jelkép, amely a magyar nemzet szívében dobog, és minden nemzeti eseményen, ünnepen jelen van, mély jelentéssel bírva a magyarság számára.
Erkel Ferenc
az eredeti kézirat és Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc
HIMNUSZ
A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének?
Hányszor támadt tennfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt,
Magzatod hamvvedre?
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában.
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
(1823)
készítette: Nászai Nóri, 11.C osztály
