Tanulmány készül a nagyszünetről – DÖK Hírek

Napirendre kerül a gimnáziumi diákönkormányzatnál a csengetési rend módosításának javaslata.

A szervezet utoljára októberben foglalkozott a témával, miután az felmerült az éves diákközgyűlésen. Ahogy előzőleg már írtuk, a tanév egyik legkényesebb kérdése a csengetési rend megváltoztatása.

Az iskolai próbahét után 2016. október 17-től az őszi érettségi szezonra való tekintettel a régi csengetésre tért vissza a gimnázium. A DÖK rögtön a próbahét után kérdezte a diákokat egy online kérdőív formájában az új rendszerről. A kérdőívet nagyjából 200-an töltötték ki, azonban az eredmények nem mutattak egyértelmű irányt a testület számára, így halasztották az ügyet, de ígérték

a jövőben egy teljesen átdolgozott, több szempontból indokolt csengetést fognak kidolgozni, melyben próbálnak mindenki számára kedvezni.

Úgy néz ki eljött az ideje. A DÖK utoljára decemberben beszélt az iskolai ritmust meghatározó változásról és most egy tanulmányon fognak dolgozni.

Mint megtudtuk a tanulmány elkészítése a DÖK egy különleges csoportjának feladata lesz. Ebben vizsgálniuk kell a buszok, az órarendek közti kapcsolatokat valamint  a menzán étkező és nem étkező diákok igényeit.

A gimnáziumi diákönkormányzat holnap ül össze ismét, ám előzetesen elmondták, hogy a tanulmány alapján legkésőbb február elején hoznak döntést, így február közepétől számíthatunk változásra (amennyiben úgy döntenek).