Sorozatok a magányos estékre

Elutaztak a barátaid? Más programon vannak? Betegek? Te vagy beteg? Azt mondod, hogy beteg vagy, mert nincs kedved elmenni egy buliba? Itt van néhány sorozat, amikbe ezen alkalmakon nyugodt szívvel belenézhetsz. 🙂

Fekete Tükör / Black Mirror
4 évad

Kapcsolódó kép

Epizódjai teljesen különállóak – értsd: minden részben új szereplők vannak egy új történetet bemutatva.
Egy a közös bennük; egy disztópikus jövőt mutatnak be, ahol az információs technológia megváltoztatja az emberek életét és gondolkodásmódját, méghozzá nem épp a jó irányba.
Hogy mondjak egy kedvhozó példát, megemlíteném az első évad harmadik részét, melynek címe “Az Emlékchip“.
Minden ember kaphat egy bizonyos emlékchipet, mely rögzíti, amit az adott személy lát és hall. Ezeket vissza lehet játszani másoknak, ami több rossz dologhoz is vezeti főszereplőnket.

(felnőtt jeleneteket tartalmaz)

A Törvény Nevében / True Detective
3 évad

Kapcsolódó képFekete Tükörhöz hasonlóan itt is megtalálható a különállóság, azonban itt évadonként.
Az elsőben megismerünk két nyomozót, akik együtt dolgoznak egy érdekfeszítő ügyön. A történet 1995 és 2012 között ugrál. Ezzel az időbeli változással lassan össze tudjuk rakni a sztorit, és a két férfi kapcsolata is kibontakozik – ami megjegyezném, hogy bonyolultsága mellett teljesen reális. Pontosan ezek miatt lesz olyan jó ez a sorozat; elvégre nem csak arról szól, hogy hogyan keresik meg az évad sorozatgyilkosát, hanem két teljesen különböző élet összekeveredését és megváltozását is láthatjuk.

(ezt se nézd szülőkkel)

Futurama
6 évad

Képtalálat a következőre: „futurama”Tudom-tudom, nem mindenki szereti annyira a komoly témákkal foglalkozó sorozatokat, így hát, tessék, itt egy rajzfilm.
A 31. évszázad elején játszódik, ahol a fejlett technológia és rengeteg űrlény jelenléte a látvány. Főszereplőnk, Fry 2000-ben egy véletlen során lefagyasztja saját magát, és egy kisebb idő – 1000 év – elteltével találják csak meg. Kiolvasztása után meg kell tanulnia beilleszkednie az új környezetbe és alkalmazkodnia az új Földhöz. Megtudja, hogy új nyelveket hoztak létre, hogy több világháborúra is került már sor, hogy az internet még ennyi év múlva is lassú és, hogy a kokaint automatából lehet venni. Új barátokra tesz szert, akikkel rengeteg, poénokkal és érzelmekkel teli kalandon megy át.

(nem hiszem, hogy anyudékat érdekelné)

Westworld
2 évad

Kapcsolódó képHa van egy sorozat, amit első végignézésre nem fogsz érteni rögtön, az ez lesz.
Története egy vadnyugati vidámparkban játszódik, ahol teljesen életszerű androidok élik beprogramozott életüket. A nem kis összegű belépő megvásárlása után a látogatók azt csinálnak, amit csak akarnak. Megkereshetik a város legnagyobb bűnözőjét, “embereket” ölhetnek és akár órákat tölthetnek ágyban való pihenéssel (cenzúra lvl 9999), minden következmény nélkül.
Az egyetlen probléma az, hogy a robotok emlékezni kezdenek a korábbi vidámparki szerepeikre és szép lassan öntudatra ébrednek.

(tizennyolc plusz)

Eltűntek / LOST
6 évad

Kapcsolódó képEgy utasszállító repülőgép erős turbulenciába keveredik és három részre szakadva egy lakatlan szigetre zuhan.
A túlélők egy része elindul megkeresni a gép orr-részét, hogy használhassák a rádióját, majd egy magasabb tisztásra sietnek, hogy jobb vételt kaphassanak. Kapcsolatba ugyan nem sikerül lépniük, de befognak egy, a szigetről már 16 éve sugárzott, francia segélykérő üzenetet. Miután felfogják, hogy valószínűleg sosem találják meg őket, megpróbálnak egy működő, új társadalmat összeállítani. Amire senki sem számít, az az, hogy új, remélhetőleg ideiglenes lakhelyük sokkal több rejtélyt tartogat magában, mint ahogy tűnik – és persze, ha ez nem lenne elég, arra is rájönnek, hogy nincsenek egyedül.

(a családtagjaid megköszönnék neked, hogy megmutattad nekik ezt a sorozatot)

Nos, ennyi lenne. Természetesen rengeteg említésre méltó mű van (Volt Egyszer Két Németország, Mr Robot, Rick És Morty, Stranger Things, Dexter, 13 Okom Volt stb.), de se időm, se kedvem mindegyikről írni és jó képeket keresni hozzájuk.
Ja, és megjegyezném, hogy én ezeket mind végignéztem és imádtam, de nem mindenkinek van ilyen (jó) stílusa, szóval ha elkezded és nem tetszik, ne engem hibáztass. ¯\_(ツ)_/¯

Jó sorozatozást mindenkinek! 

Írta: Tölli Kamilla