Kennedy halála

 

John Fitzgerald Kennedy, az USA 35. elnöke

 

Fiatal évei:

Boston melletti Brookline-ban született 1917. május 29-én, összesen nyolcan voltak
testvérek, és ő volt a második legidősebb. John élete első tíz évét Brookline-ban töltötte,
itt keresztelték meg a római katolikusnak.
Az általános iskola negyedik osztályáig az Edward Devotion Iskola, majd a Noble and
Greenough Lower School, végül a Dexter School diákja volt, amelyek Boston környéki
iskolák voltak.
John a Riverdale Country Iskolába, egy kizárólag fiúknak fenntartott magániskolában,
folytatta tanulmányait, ahol az 5–7. osztályokat végezte el. Itt lett cserkész fiú is, ahol a
Boy Scout Troop 2 (2-es számú fiú cserkészcsapat) tagja lett. A 8. osztályt ismét új
iskolában, Connecticutban a New Milford-i Canterbury Iskolábanvégezte el.
Ezáltal általános iskolai éveit 5 iskolában végezte el.
1931-ben a connecticuti Wallingfordban a Choate Rosemary Hallban, egy főiskolai
felkészítő iskolában kezdte a 9. évfolyami tanulmányait, és a 12. évfolyamig ezen iskola
diákja volt. Korábban nagybátyja is ennek az iskola tagja volt, aki élsportoló és
diákvezető volt. A nagybátyja által elért sikereknek árnyékból kezdi el az iskolát,
mint az iskola fekete báránya.
Az iskolai évek alatt egy kisebb klikket alakított Kennedy, (ennek tagja az egyik
élethosszig tartó barátja, Kirk Lemoyne „Lem” Billings is volt) amelynek legfőbb
szórakozása volt, hogy erős tűzijáték gyertyákat dobtak a WC-csészébe, amelytől az
felrobbant. Az iskolaigazgató erre a WC-ülőkét lóbálva dühöngött, és „muckersnek”
(alávaló frátereknek) nevezte az elkövetőket. Erre válaszul Kennedy a klikkjüknek a The
Muckers Club (Az Alávaló Fráterek Klubja) nevet adta.
Kennedy 1935-ben végzett az iskolában, és az évkönyvben egy szavazás
eredményeként az állt a neve mellett: “Legvalószínűbb, hogy sikeres lesz”.
Eredményei alapján ez azonban csak megelőlegezett bizalom lehetett, mivel az évfolyam
112 diákja között csak a középmezőnyben szerepelt eredményei alapján, mivel 64. lett.
1934-ben, az iskola utolsó előtti évében egészségi problémák merültek fel nála
olyannyira, hogy a Yale New Heaven Kórházba került, ahol leukémia gyanújával
kezelték. 1934 júniusában átkerült a Mayo Klinikára, Rochesterbe, ahol egy végső
diagnózis colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) volt.
Viszont egészsége nem javult, továbbra is kezelés alatt állt.
1935-ben, az iskola elvégzését követően első külföldi útjára indult, ahol bátyja nyomán a
Londoni Gazdasági Főiskola első szemeszterére szeretett volna beiratkozni, ám
októberben haza kellett térnie az Egyesült Államokba, gyomor-bélrendszeri
rendellenesség miatt.
1936-ban iskola helyett is lábadoznia kellett, viszont ezek után munkába állt szép
lassan az arizonai Bensonba, ahol marhatenyésztéssel foglalkoztak.
1936 szeptemberében Kennedy beiratkozott a Harvard Egyetemre. Úgy érezte, hogy a
Harvard jobb hátteret és jobb liberális oktatást tud adni, mint bármely más egyetem.
Ráadásul még az is nagy befolyással volt rá, hogy abba az iskolába szeretett volna járni,
mint az apja. Az egyetemen azonban először ismét sportemberi és szórakoztatói
viselkedésével keltett feltűnést, mintsem tanulmányi eredményeivel. A Harvardon
kipróbálta az amerikai footballt, a golfot és az úszást, és végül bekerült az egyetem
úszócsapatába. Emellett a vitorlázó sportba is belefogott, a Csillaghajó hajóosztályban,
és 1936-ban meg is nyerte a Nantucket Csillaghajó Bajnokságot.
(1937-ben Kennedy áthajózott Európába, ahová magával vitte nyitott gépkocsiját is, és
Franciaországból indulva tíz hét alatt Billings barátjával bejárták Európát.)
1938-ban ismét Európába látogatott, bátyjával elkísérte édesapját Londonba, aki
megkapta a Roosevelt-kormány megbízását az USA nagy-britanniai nagykövetének
pozícióját.
Kennedy utolsó, Harvardon töltött éveiben még komolyabban vette az addigiaknál a
tanulást, és elkezdett orientálódni a politikai filozófia felé. 1940-ben leadta a
szakdolgozatát “Appeasement in Munchen” (A müncheni megbékítés) címen, amely a
müncheni egyezmény során folytatott brit tárgyalásokról szólt. Később, apja bátorítására
a dolgozatot könyv formába rendezte, amelyet végül “Why England Slept” (Amiért Anglia
elaludt) címen kiadták, és a mű bestsellerré vált.
1940-ben John F. Kennedy végzett a Harvardon BA diplomát szerezve
államtudományokból, azon belül is a nemzetközi ügyekre szakosodva.
(Ba = bachelor of arts, azaz bölcsészettudományi, gazdaságtud. jogi és igazgatási,
művészeti, pedagógusi, társadalomtudományi képzés)
A diplomát követően beiratkozott a Stanford Egyetem másoddiplomás képzésére (amely
szervezetileg egy különálló iskolában, a Stanford Graduate School of Businessben
zajlott), ahol üzleti előadásokat hallgatott. 1941-ben azonban félbeszakította
tanulmányait, és édesapját segítette annak memoárjának megírásában, az írás édesapja
nagyköveti éveit összegezte. Ezt követően bejárta Dél-Amerikát az útvonal érintette
például Kolumbiát, Ecuadort és Perut.
Viszont ahogy közeledett a háború, Kennedy tervei úgy változtak. Eredetileg úgy volt,
hogy elkezd a Yale jogi karán tanulni, előadásokat hallgatni miután végzett a Stanford
gazdasági szakán, viszont ezen álmait feladta mikor Amerika hadba állása a küszöbön
volt.

Katonai szolgálata:

Még ezen tervei előtt is, 1940-ben megpróbált jelentkezni a hadsereg Tisztjelöltek
Iskolájába, viszont egészségügyi, elsősorban hátproblémái miatt, elutasították. Habár ez
nem tartotta őt vissza, 1941-ben, szeptember 24-én édesapja barátja és korábbi londoni
katona társának, Alan Kirk a Haditengerészeti Hírszerzési Iroda (ONI), közbenjárásával
belépett az Egyesült Államok Haditengerészeti Tartalék kötelékébe. Itt 1941. október
26-án alhadnagyi rangot kapott, és csatlakozott a hírszerzési irodához Wahingtonban.
Katonaként minden egészségügyi problémáinak ellenére kétszer is külön-külön lévő
csapatok parancsnoka lett, és sok kiemelkedő katonai kitüntetést is kapott, mint a Bíbor
Szív, és sok kisebb katonai kitüntetést.
A Bíbor Szív megszerzésekor James Forrestal, az USA haditengerészeti minisztere a
következő szöveggel foglalta parancsba Kennedy kitüntetését: „Különösen hősies
magatartásáért, amelyet a Motor Torpedo Boat 109 parancsnokaként tanúsított annak
összeütközésekor és elsüllyesztésekor a második világháborúban 1943. augusztus
1-2-án a csendes-óceáni háború során. Figyelmen kívül hagyva a személyes
veszélyeztetettségét, Kennedy hadnagy határozottan és bátran nézett szembe a
nehézségekkel és veszélyekkel a sötétségben, hogy levezényelje a mentési
műveleteket, órákat úszott, hogy segítséget és élelmet szerezzen, miután biztonságban
tudta a partra vitt legénységét. Kiemelkedő merészsége, helytállása és vezetése
hozzájárult társai életének megmentéséhez, amellyel az Egyesült Államok
Haditengerészetének legjobb hagyományaihoz méltó lett”
Kennedy viszont a háború után úgy látta, hogy kitüntetéseit nem a harci cselekmények
elismeréséért kapta, és kérte, hogy fontolják meg döntésüket, és helyettük az Ezüst
Csillag Érdemérmet kapja. Ezt követően 1950-ben felajánlották neki a Bronz Csillag
Érdemérmet amit viszont elutasított.

A politikusi pályája:

Mindezek után Kennedy az 1946-os választásokon a republikánusok tűntek úgy, hogy
nyernek, mégis megverte őket, hisz elnyerte a szavazatok 73 százalékát az általános
képviselőválasztásokon.
Kennedy hat évet töltött el a Képviselőházban, ahol befolyásos Oktatási és Munkaügyi
Bizottság és a Veterán Ügyek Bizottságának volt tagja. Kennedi világnézetét tekintve
nem volt kimondottan kommunistaellenes, mint McCarthy, azonban támogatta az
1952-es Bevándorlási és nemzetiségi törvényt.
Kennedy ezen politikai pályafutásának következő lépcsőjének az amerikai szenátusi
tagságnak csatlakozását látta, így 1949-ben belekezdett az 1952-ben esedékes
választások kampányába, ahol a már három cikluson át megválasztott Henry Cabot
Lodge Jr. ellen ment. A kampány szlogenje “Kennedy majd többet tesz
Massachusettsért” volt. Pénzügyi támogatója idősebb Joseph Kennedy volt, és a
kampánymenedzseri posztott John öccse Robert Kennedy töltötte be.
Az elnökválasztáson Dwight D. Eisenhower diadalmaskodott, viszont a szenátusi széket
Kennedy nyerte 70 000 szavazatnyi előnnyel. A szenátori terminusa első két évében
több gerincműtéten is átesett, ami többször is távol tartotta a szenátusi munkájától.
Betegsége olyan komolyra fordult, hogy feladták neki az utolsó kenetet. Lábadozásának
idejét írásra fordította, és 1956-ban jelent meg tollából Profiles in Courage (Profilok a
bátorságban) című könyve, amelyért 1957-ben neki ítélték a Pulitzer-díjat. A mű az
Egyesült Államok szenátorairól szól, akik a saját egyéni hitük szerint kockára teszik a
karrierjüket. Később szóbeszéd támadt arról, hogy a könyv nem is teljesen Kennedy
írása, hanem közeli barátjával és beszéd írójával, Ted Sorensennel együtt írták.
Az első ciklusa kezdetén Kennedy a Massachusettset érintő ügyekre koncentrált
leginkább, majd az 1956-os ciklusra Kennedy újra szintet lépett. Egyrészt az 1956-os
demokrata elnökjelölő konvención ő mondta a jelölő beszédet Adlai Stevenson II.
demokrata elnökjelölt mellett. Aztán Stevenson a konvencióra hagyta, hogy
alelnökjelöltet válasszanak mellé, amely szavazáson Kennedy a második helyet érte el,
Estes Kefauver tennesseei szenátor ellenében. A veresége egyben azt is jelentette, hogy
országos ismertséget szerzett, és bejelentkezett az lehetséges elnök aspiránsok
csoportjába. A ciklus elején a legfontosabb ügy, amely megragadta Kennedy figyelmét,
az Eisenhower elnök által benyújtott 1957-es Emberi jogi törvény volt. Kennedy kijárta,
hogy a törvényről részletes név szerinti szavazás döntsön, amelyet sokak véleménye
szerint a déli államok demokrata ellenzőivel való megbékélés célja vezetett.
Ezek után az 1958-ban kezdődő ciklusra újraválasztották Kennedyt, ebben az időben
Kennedy a környezetvédelemmel is elkezdett foglalkozni.

 

Marilyn Monroe, Kennedyvel kedvelték egymást

 

Elnökké választása:

Majd az 1960-as elnökválasztáson Kennedyt még meglepetésként érte, amikor az
1956-os demokrata elnökjelölő konvención pártja második helyen szavazott rá mint
alelnökjelöltre, ám az ambiciózus politikus ebből kiindulva az első adandó alkalommal
meg kívánta méretni magát az elnökjelöltséggel. Maga Kennedy a kampány során
rengeteget utazott, hogy demokrata támogatókat nyerjen. Elvileg a legtöbb helyen a
delegátusok szavaztak, de néhány államban előválasztásokat tartottak, amelyeket
Kennedy meg is célzott mint megnyerendő versenyeket, miközben az ismertsége is
egyre nőtt a többi delegátus szemében. Az első ilyen teszten Kennedy megnyerte a
wisconsini előválasztást, amellyel jelentősen csökkentette Hubert Humprey későbbi
esélyeit. Ezt követte a nyugat-virginiai előválasztás, amelyet szintén sikerült megnyernie,
határozott üzenetet küldve a későbbi nagy demokrata konvencióra, igaz az esemény
előtt senki nem tudta volna megmondani, hogy ki az esemény igazi esélyese.
Egy héttel a Demokrata Párt elnökjelölő gyűlése előtt vált hivatalossá Johnson és
Stevenson indulása, amikor mindketten bejelentették, hogy jelöltetik magukat, ám még
ekkor sem volt komolyabb előnye egyik jelöltnek sem a másikkal szemben. Ekkor hívta ki
Johnson Kennedyt egy nyilvános (televíziós) vitára a texasi és a massachusettsi
küldöttség közös ülésén. A vitát végül Kennedy nyerte, és a szakértők szerint az is
nyilvánvalóvá vált, hogy Johnson nem lesz képes kiterjeszteni támogatottságát a déli
államokon túlra.
Ezek után az általános választásokon a Kennedy–Johnson páros és a Richard
Nixon–Henry C. Lodge párossal mérkőzött a szavazatokért. A választások előtt Nixon
némi előnyt élvezett a közvélemény kutatások szerint (bár mindkettejük mögött tömegek
álltak), tekintettel arra, hogy Eisenhower rendkívül népszerű volt a választók körében
második ciklusa végére (olyannyira, ha az amerikai alkotmány módosítása nem tiltotta
volna, egy harmadik ciklusra is jó eséllyel indult volna), az amerikai gazdaság remekül
prosperált.
Ráadásul Nixonnak rendelkezésre áll még a katolikus kártya is, amelyet kijátszhatott
Kennedy ellen (katolikusnak lenni hátrány volt Amerikában, amely miatt Kennedy rendre
magyarázkodásra kényszerült). Ezért például egy 1960. szeptember 12-i beszédében,
Houstonban Kennedy azt mondta: „Én nem a katolikusok jelöltje vagyok az elnökségre,
én a Demokrata Párt jelöltje vagyok, aki történetesen katolikus. És ilyenként én nem az
egyházam érdekében beszélek a közügyekről, és az egyházam sem beszél hozzám ez
ügyben”. Kennedynek végig meg kellett küzdeni a katolikusokkal szembeni bigott
hozzáállással, és egy alkalommal azt is mondta, hogy „senki sem kérdezte a vallásomat,
amikor a Csendes-óceánon szolgáltam [a haditengerészetnél]”.
A kampány során Nixon állt nyerésre, ám néhány kisebb hibát vétett, amely alkalmat
adott Kennedynek a felzárkózásra. Azonban a döntő változást azonban a televízió
kampánybeli alkalmazása hozta meg Kennedy számára. Az 1950-es évek elején
mindössze az amerikai háztartások 11 százalékban volt tévékészülék, míg 1960-ra ez a
szám 88 százalékra duzzadt, Kennedy pedig briliánsan ismerte fel ennek jelentőségét,
hogy ezen a médiumon keresztül szólíthatja meg az amerikai választók döntő többségét,
ezáltal biztosítva sikerét.

Elnöksége:

John Fizgerald Kennedy elnöksége 1961. január 20-án kezdődött, amikor aznap délben
az Egyesült Államok 35. elnökeként felesküdött, és beiktatták. Beiktatási beszédében
felhívást intézett amerikai polgártársaihoz, arra kérte őket, hogy legyenek aktív polgárok.
Ekkor hangzott el egyik híres felhívása: „Ne azt kérdezd, hogy az országod mit tehet
érted, hanem azt, hogy Te mit tehetsz az országért.” A beiktatásán a külvilághoz is szólt,
felhívta a világ nemzeteit, hogy csatlakozzanak a közös harchoz, amelyet „az ember
közös ellenségei ellen vívunk, a zsarnokság, az éhezés, a betegségek és maga a háború
ellen”. Majd még hozzátette: „Mindezt nem fogjuk befejezni az első száz napra. Sőt nem
fogjuk befejezni az első ezer napra sem, de még ennek a kormányzatnak az idejére sem,
vagy akár a mi Földön eltöltött létünk végéig sem. De legalább hadd kezdjünk hozzá.”
Kennedy mint elnök rengeteg problémát vitatott meg, nékányról még magnó felvétel is
maradt fent, mint például a kubai rakétaválság. Ezek mellett a Békehadtest, Izrael, Irak,
Nukleáris tilalmi egyezmény, Nyugat-berlini kérdés és Dél-Kelet Ázsia is nem egyszer jött
fel mint probléma amit át kellett beszélnie.
Ezen felül 1963. március 22-én Kennedy törvénybe iktatta, hogy betiltsák az Egyesült
Államokban egyedüliként a Columbia körzetben érvényben lévő szabályozást, miszerint
a bíró köteles halálbüntetést kiszabni amennyiben a gyanúsított az angolszász jog
szerint ún. „első rendű gyilkosságot” (előre megfontolt, kitervelt, szándékos emberölést)
hajtott végre. Eszerint a szabályozás szerint 1957-ben hajtottak végre utoljára halálos
ítéletet, amely az új szabályozás szerint többé nem volt érvényes.
Kennedy ezen felül doldogott Amerika Polgári jogi mozgalmain is. hisz az egyik
legnagyobb belpolitikai kihívása az országnak saját afroamerikai polgáraihoz való
viszonya volt. Ezért Kennedy a szabadságjogokon is dolgozott. Ezen felül támogatta az
űrprogramokat.

 

Kennedy elnökként

 

A merénylet:

Sajnálatos módon Kennedy-t 1963-ban, mikor csak 46 éves volt, meggyilkolták.
John F. Kennedyt végül utolsónak bizonyult utazása Texasba vitte, ahol előbb San
Antonioban, majd Houstonban, utána Fort Worthben találkozott a helyi üzleti és politikai
élet prominenseivel, végül pedig Dallasba látogatott.
Az útvonal szerint a repülőtérről átvágtak volna a város külvárosi régióján, beérve a
belvárosba pedig a Main Streeten, majd a Houston Streeten át, befordulva az Elm
Streetre, majd onnan a Dealey Plazára, hogy elérjék a Stemmons Freewayn a Dallas
Trade Martot.
Amikor viszont elérték a Dealey Plazat, Nelly Connally lelkesülten kérdezte az elnök a
nagyjából 150-200 ezresre becsült tömeg láttán az elnököt, „Elnök úr, nem mondhatja,
hogy Dallas nem szereti Önt”, amire Kennedy annyit válaszolt, „Nem, tényleg nem
mondhatom” – ezek voltak az utolsó szavai.

 

Dallas, 1963. november 22.

Az autók helyi idő szerint 12:30-kor éppen elhagyták az út mentén álló, hatemeletes
Tankönyvraktár épületét, amikor lövések dördültek – a hivatalos verzió szerint – szám
szerint három lövés. (A nézőseregből kikérdezettek 80%-a három lövést hallott, bár
először nem is hitték, hogy azok lövések, inkább az ünnepet emelendő tűzijáték petárda
durranásnak vélték.
Az egyik lövés előbb a hátán találta el Kennedyt, amelynek golyója végül a torkán lépett
ki, majd egy másik lövés kisvártatva fejen találta az elnököt, vérrel, csontszilánkokkal és
agyának darabjaival terítve be az autó utasterét.
A káoszban megsérült Connally kormányzó is, majd miután Kennedy egyik testőre
felugrott az autóra, az nagy sebességgel elhajtott a helyszínről, és a Parkland Memorial
Kórházba vitte a halálosan megsérült elnököt.
A sérülések olyan komolyak voltak, hogy a kórház orvosai 13:00-kor – bár eleinte nem
merték bejelenteni a hírt – halottnak nyilvánították az Egyesült Államok 35. elnökét.
Az amerikai állam ezek után évekig nem tisztázta, nem fedte fel Kennedy halálának
pontos történéseinek részleteit.
Ezen eseményről nem sok videó vagy audiófelvétel maradt fent, vagyis legalábbis nem
sokat hozott nyilvánosságra az amerikai állam. Így a Kennedy-menetet egyetlen tévé-,
vagy rádiótársaság sem közvetítette egyenesben, és hivatalos felvételek sem készültek,
mivel az újságírók zömében a Trade Martnál várták az elnök érkezését, illetve aki a
menettel tartott, az lemaradva követte az elnököt. Az elnökre várakozó tömegből
összesen 32 amatőr fotóst és filmest azonosítottak, akiknek a felvételeit felhasználták a
nyomozás során. ezek közül kiemelkedik Abraham Zapruder, aki 8 mm-es filmfelvevővel
készített egy összesen 26,6 másodperces felvételt, amely később a Zapruder-film néven
vált közismertté, és Kennedy menetének éppen azokat a pillanatait mutatja, amelynek
során a lövések eldördültek, és az elnököt halálos lövések érték. Hangfelvételek
kizárólag a rendőrségi csatornákon történő forgalmazás rögzítésével készültek, amelyek
közül az egyik sáv volt az, amelyen a menetből elhangzó rádióbeszélgetéseket
forgalmazták és rögzítették, ám ezeken lényegében csak az első kocsiban helyet foglaló
rendőrfőnöknek a közlései hallatszanak, ahogy a menet haladásáról, az egyes
tájékozódási pontok bemondásával számol be.
1963. november 29-én Johnson elnök létrehozta a Kennedy Elnök Meggyilkolása
Tárgyában Felállított Elnöki Bizottság nevű bizottságot, vagy a köznyelvben annak
vezetője után elterjedt néven Warren-bizottság szervezetet, amelynek feladata az elnök
elleni merénylet kivizsgálása és hivatalos eredmény publikálása volt.

A bizottság 1964. szeptember 24-én adta át 888 oldalas jelentését Johnsonnak, aki
három nap múltán tette közzé azt. A jelentés 13 pontban foglalta össze a
megállapításait, amelyek közül a legfőbbek a következők voltak:

● összesen három lövés dördült, amelyek közül egy a hátán találta el Kennedyt,
majd a torkán lépett ki, és még megsebesítette a kocsiban az elnök előtt ülő
Connally kormányzót is, egy másik fejen találta az elnököt, halálos sebet
okozva, míg a harmadik lövedék célt tévesztett (és a lövedék elveszett). Ez a
megállapítás érdekes kontrasztban áll az FBI jelentésével, amelyik szerint
mindhárom lövés talált, kettő Kennedyt, a harmadik pedig Connallyt.
● mindegyik lövés a Tankönyvraktárból érkezett, és nincs bizonyíték rá, hogy
máshonnan is (pl. a füves dombról) is tüzelt volna valaki
● a lövéseket Lee Harvey Oswald adta le, majd Jack Ruby lelőtte Oswaldot
● nincs rá bizonyíték, hogy a merénylet mögött bármilyen összeesküvés állt
volna, mind Oswald, mind Ruby magányos elkövető volt.

 

Lee Harvey Oswald rendőrökkel

Ruby lelövi Oswaldot

 

Több elmélet is létezik a történésekkel kapcsolatban. Van, aki elfogadja a
Warren-jelentés eredményeit, mások elutasítják őket a felületes vizsgálatra és a
nyilvánvaló tények figyelmen kívül hagyására hivatkozva. A közvélemény szerint Oswald
nem lehetett magányos merénylő, hanem egyes vélekedések szerint többen is tüzeltek
Dallasban, más vélemények szerint Oswald mögött szervezett összeesküvés állt, amely
kioltotta az elnök életét. Amerika lakosságának nagy része ma is hisz egy lehetséges
összeesküvésben, amelyet közvélemény-kutatások támasztanak alá a népesség
60-80%-ra teszik azon véleményeket, amelyek szerint Kennedy összeesküvés áldozata
lett. A gyanú Castrót, a kubai emigránsokat, a maffiát, a KGB-t, a CIA-t, valamint Lyndon
B. Johnsont, vagy ezek valamilyen kombinációját nevezi meg, mint lehetséges felbújtót
és az összeesküvésért felelőst.

Temetése tiszteletteljes és gyönyörűnek mondható volt, a katedrális lépcsőin elhelyezett
koporsótól még e helyütt búcsúzott el Kennedy két gyermeke, akiket túl fiatalnak ítéltek,
hogy részt vegyenek a temetői szertartáson. Ekkor készült el Stan Stearns fotográfus
ikonikus fotója, amelyen a hároméves ifjabb John Kennedy szalutál apja koporsója előtt,
amely később az 1960-as évek egyik legmegrázóbb, az évtizedet is jellemző fotográfiája
lett.
Az ágyútalpról ekkor a koporsó átkerült a fekete limuzinra, amely aztán a
Lincoln-emlékmű és a Potomac folyó érintésével a Virginia állambeli Arlingtoni Nemzeti
Temetőbe vitte az elnök földi maradványait. A katonai díszkíséret legtöbbje a Potomac
folyóig kísérte az egykori elnököt, a temetőbe már csak az ír Védelmi Erő 30 kadétja volt
a koporsó mellett (Jackie Kennedy kérésére ez a külföldi egység, amely egyébként az
egyetlen külföldi katonai egység volt, amely az Egyesült Államokban valaha részt vett
elnöki díszőrségében (utalva Kennedy ír származására) kísérte utolsó útjára az elnököt.
Kennedyt itt eresztették a sírba, majd felesége meggyújtotta a sírnál felállított
örökmécsest, amely a mai napig ég John Fitzgerald Kennedy lelki üdvéért.

De mi is az igazság?

Hisz nemrég nagyjából 1500 új dokumentumot hozott az amerikai állam a nyilvánosság
elé Kennedy haláláról.

Kennedy három lövést kapott, amiből csupán a harmadik volt végzetes. Kennedy-t Lee
Harvey Oswald ölte meg, akit úgy szintén nem sokkal Kennedy halála után megöltek.
Oswald 1963. november 22-én megölte Kennedyt a Texas iskolai könyvtár hatodik
emeleti ablakából miközben Kennedy felvonult. Majd olyan 45 perccel Kennedy halála
után lelőtt egy dallasi rendőrt is majd besurrant egy moziba, ahol nem sokkal később a
rendőr gyilkossága miatt letartóztatták. Ezek után két nappal rá, Oswaldot lelőtte a helyi
szórakozóhely tulajdonos Jack Ruby.

 

Berek Karolina, 11.C