Holokauszt emléknap

HOLOKAUSZT EMLÉKNAP

Január 27. az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának napja. Ilyenkor a holokauszt mintegy hatmillió áldozatára emlékezünk, akik erőszakkal és kegyetlenséggel veszítették életüket. Létrehozásától négy és fél évvel később, 1945. január 27-én nyíltak ki az auschwitzi haláltábor kapui.

Auschwitz-birkenaui volt a legnagyobb német megsemmisítő tábor, ahol 1,1-1,5 millió embert öltek meg. Három nagyobb és közel 50 kisebb táborból állt. A megsemmisítő táborok hálózata az Auschwitz I-ből (főtábor, amely ugyan elsősorban adminisztratív központként szolgált, de ugyanitt mintegy 70 ezer embert is kivégeztek), Auschwitz II-Birkenau-ból (a megsemmisítő tábor), s az Auschwitz III-ból állt (a munkatábor), illetve további 45 altábor tartozott hozzá. Az altáborok legtöbbjét a német ipar szolgálatába állították, a foglyok száma a néhány tucattól a több ezerig terjedt.

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, az oda érkezők egy idő után már számot sem kaptak, 70-75 százalékukra azonnali halál várt.
1945 késő januárjában aztán szürreális csend telepedett a táborra. Leginkább kilátástalanság és szenvedés jellemezte az időszakot. A németek felrobbantották gázkamrákat és elkezdték megsemmisíteni a bizonyítékokat, mert pontosan tudták milyen szörnyűségeket tettek. A nácik elrendelték a táborban levő összes fogoly lemészárlását, szerencsére azonban ezt nem hajtották végre. 1945. január 17-én a foglyokat gyalog elindították nyugat felé, csak azokat hagyták hátra, akik már nem tudtak járni. 55 ezer foglyot „evakuáltak”, halálmeneteket küldtek Németország felé, köztük a leghírhedtebb egy 56 kilométeres szakasz volt, ahol 15 ezren vesztették életüket. (A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok.)

Aztán egyszeriben szovjet katonák masíroztak Auschwitz-Birkenauba. Bár az első csapatok gyorsan továbbálltak, nem kellett sokáig várni a vörös hadsereg érkezésére, akik felállították az első Vöröskeresztet. Az önkéntes orvosok és ápolók mellett egykori varsói felkelők is beálltak segíteni. Munkájuk során szinte mindenhol elhullott emberi testrészekbe botlottak, nem beszélve a tetemes mennyiségű ürülékről és hamuról. Ugyanakkor a túlélőket sem nevezhették élőnek: alultápláltságban, tífuszban, tuberkulózisban, és megannyi más betegségben szenvedtek. A mintegy négyezer-ötszáz betegből legalább ötszázan meghaltak, vagy a túl későn érkezett ellátás miatt, vagy mert már annyira összeszűkült a gyomruk az éhségtől, hogy sokkot kaptak a tápláléktól. Voltak, akik egyedül, vagy kis csoportokban hagyták el a tábort.

A meggyilkoltak számát a tábor parancsnoka, Rudolf Höss vallomásai alapján három millióra becsülték, de ezt később 1,1 millióra módosították: a meggyilkolt személyek 90 százaléka zsidó volt, de 150 ezer lengyel, 23 ezer roma, 15 ezer szovjet hadifogoly és más nemzetiségűek tízezrei is a különböző haláltáborokban lelték halálukat. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, közülük 325-330 ezret azonnal kivégeztek a gázkamrákban, mintegy 25 ezren a későbbi szelekciók során vesztették életüket.