Minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg Európában a Hulladékcsökkentési Hetet. Ez az akció ráirányítja a figyelmet korunk egyik fontos problémájára, az egyre növekvő szemétre, amit nap, mint nap termel az emberiség.
Csak néhány megdöbbentő adat elég ahhoz, hogy mi is megért
sük, milyen katasztrofális helyzetben vagyunk. A Földön naponta 3,5 millió tonna szemét keletkezik. Előreláthatóan, ha ez a folyamat folytatódik, 2025-re ez a szám 6 millió tonnára emelkedik. A tengerek, óceánok vizeiben úszó szeméthegyek alakultak ki, amelyek súlyosan károsítják a vizek állat és növényvilágát.
Egy átlagos magyar ember naponta 1 kg szemetet termel.
Még néhány adat arról is, hogy az emberiség által használt, majd eldobált hulladékok mennyi idő alatt bomlanak le. Csak néhány példa: az üveg 1-2 millió év, a szatyor 200-1000 év, a eldobható pelenka 550 év alatt oszlik el.
Érdemes elgondolkodni, hogyan éljünk!
Ezért fontos minden kezdeményezés, amely emberek százezreit vonja be környezetvédő tevékenységébe.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét iskolákat, óvodákat, egyéb szervezeteket buzdít arra, hogy minél több ötlettel járuljanak hozzá az akcióhoz. A program 2009-ben indult, és évről évre egyre többen csatlakoznak. A 2012-es évben érte el csúcsát, mikor többszörösére növekedett a résztvevők és az akciók száma.
“A különböző akcióötletek megvalósítását a programban részt vevő országok mindegyikében egy, a hulladékok megelőzését segítő szervezet koordinálja, mint Szervező. Magyarországon az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) látja el ezt a feladatot.” – áll a szelektalok.hu oldalon.
Az idei évben november 21-29 között valósítják meg a programokat. Az idei tematika ”Hozz ki többet kevesebből!” címet kapta, így mindenkinek a fantáziájára van bízva (de persze apró feltételeket tartani kell), hogy milyen akciót tervez vagy éppen milyenben vesz részt.
Az alábbi képek mutatják a helyzet tragikusságát.
Csatlakozásról és a hét részleteiről a http://szelektalok.hu/hogyan-csatlakozhatok/ és a http://szelektalok.hu/hulladekcsokkentesihet/ oldalon olvashattok!
Írta: S. Boglárka