Nem túl beszédes név ez, mégis sok mindent foglal magába.
Lakatos Dóra diákigazgató fejéből pattant ki ez az ötlet, mégpedig, hogy november harmincadikán, a Művészeti bemutató menjünk vissza az iskolába és töltsünk el egy estét közösen. Hát, sajnos kevésbé lett populáris, mint ahogy először tűnt. A vártnál jóval kevesebben, körülbelül harmincan maradtunk bent, de ez családiassá tette az egészet. Nagyjából mindenki ismert mindenkit, ha még este nem is, reggel biztosan.
Az egész azzal kezdődött, hogy Dóra ismertette a programokat és felolvasta a névsort.
Első játék a kincskeresés volt, ahol minden évfolyam egy csapatot képezett. Itt állomásról állomásra kellett rohanni és kérdésekre válaszolni. Mindenhol kaptunk egy betűt és a következő állomás helyét, az utolsó betűt pedig meg kellett találni. Ebből kijött a Zsibongó szó, az utolsó helyszín. Ebben a kis játékban a 9. évfolyam lett az első, jutalmunk tejbegríz volt. A kollégiumból kaptuk Szügyi Hajnalka kollégiumvezető jóvoltából (<3).
Ezután páran elmentek focizni, de volt, aki csak leült és beszélgetett, mások pedig pizzát rendeltek. Ezt követően elhelyezkedtünk a zsibongóban és filmet néztünk. A három nem éppen felső-kategóriás filmből a Sziklák szemét sikerült kiválasztani. Nem részletezném inkább, milyen unalmas és rettenetes film is volt ez, de arra épp jó volt, hogy társaimmal elröhögjük és kifigurázzuk az egészet.
Mikor a filmnek vége volt, legtöbben a zsibongóban maradtak.
Lefekvésre készültünk elméletben, de erre részemről hajnalban, mások részéről soha nem került sor. Alvás hiányában folytattuk az estét. Beszélgettünk, röhögcséltünk, próbáltuk elütni az időt egészen reggelig.
Összességében jó kis este volt ez, bár szerintem lehetett volna kicsit összeszedettebb is. Persze ez már mind az időhiány problémája volt, illetve mint tudjuk, ez volt az első ilyen alkalom. Szerintem bánhatja mindenki, aki nem jött el. Nem nagyon tudnék akárkit is mondani, aki legalább egy szegmensét nem élvezte a Bélások Éjszakájának.
