A “zsíroskenyér party” legendája

A Márton-nap hagyománya igen régi időkre nyúlik vissza. Egészen 316-ig amikor ugyanis Szent Márton megpillantotta a világot. Márton a római légió egyik katonája volt. A legenda szerint Franciaországban portyázott társaival, amikor egy didergő koldus kérte a segítségét. Az önzetlen katona kettévágta palástját és az egyik felét a szegény embernek adta. Akkoriban sokan úgy gondolták, a koldus maga Jézus Krisztus volt. Ebből eredően Krisztus felajánlotta Mártonnak a keresztelkedés lehetőségét. Márton ezután nem sokkal kilépett a légióból, és kiváló papként szolgált tovább. Franciaországban később Tours városának püspökévé választották. Viszont Márton leginkább csak egy egyszerű papként akart élni. Amikor eljöttek érte, hogy megtartsák az avatási szertartást, inkább egy libaólba menekült. Ahol a libuskák hangos gágogásukkal elárulták Márton rejtekhelyét és innentől nem kerülhette el a neki szánt sorsot. Mártont 371-ben szentelték a város püspökévé. Nemcsak rendkívül fontos hittérítő munkát végzett, de tevékenységét számtalan csodás gyógyulás kísérte. 397-ben meghalt és testét három nappal később, épp november 11-én helyezték örök nyugalomra. Nem sokkal később szentté avatták, ő a természetgyógyászok védőszentje. No, meg a ludaké is…
A lényeg pedig, amire mindenki várja a választ, hogy miért szokás ilyenkor libahúst és libazsírt enni?
Egyszerű a válasz. Miután megtalálták és megtörtént a szertartás azt követően hatalmas lakoma vette kezdetét, ahol természetesen libasült és bor volt a menü. Nem mellesleg november 11. jelezte a tél kezdetét, valamint a betakarítás végét a paraszti világban. Azt sem szabad kihagyni, hogy ez az adventi böjt előtti utolsó nap. Több mondás is kapcsolódik ehhez személy szerint a kedvencem a következő: “Aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik”.

Grassy Gréta