Külföldi úton diákjaink

Frankfurtban Erasmussal

 

Jól teljesítő diákjaink Frankfurtba juthattak el minimális anyagi ráfordítással az Erasmus+ program adta lehetőséggel élve. 24 tanuló és két kísérő tanár utazhatott el november 12-18. között a német nagyvárosba. Útjukról két diák is beszámol.

 

Erdélyi-Fodor Zoltán, 9.B:

Vasárnap 18-kor érkeztünk meg a szállásra egy 14 órás út után. Miután lepakoltunk a szobáinkba egyből mentünk is vacsorázni, ami valamiféle tésztának bizonyult. Miután megvacsoráztunk elengedtek minket várost nézni, oda ahova szeretnénk, úgyhogy páran elmentünk a MyZeil Plázába szétnézni. 21 órára visszatértünk a szállásra és ezzel be is fejeződött a megérkezés napja.

 

Hétfőn 2 német diák jött elénk a szállásra, hogy elkísérjenek minket az iskolájukba, ahol a programok voltak. Az első program egy csapatépítő játék volt (bingó), melynek keretein belül a németektől kérdeztünk pár hobbit/tulajdonságot, és ha valakire illett az adott állítás beírtuk a nevüket. Ezután lerajzoltuk egymást, úgy, hogy valaki elkezdte rajzolni az egyik személyt, és amikor szóltak eggyel tovább kellett ülni és egy másik személy elkezdett rajzát folytatni. Az ebéd egy másik épületben volt, minden nap valami húsmentes volt a menü. Ebéd után csináltunk a saját országunk kultúrájáról egy plakátot kb. 5-6 fős csapatokban. 

Miután vége volt az iskolai programoknak szabadon mehettünk a városba újfent, vacsorára visszaértünk a szállásra.

 

A keddi napon is csapatépítő programok voltak, addigra már egy minimális csapatszellem kialakult. Iskola után közösen mentünk pár némettel egy múzeumot megnézni. 

Szerdán is csoportfoglalkozások voltak vegyes csapatokban, egy kulturális jéghegyről kellett gondolatokat gyűjtenünk, majd a többi csapatnak prezentálni azokat. 

Csütörtökre már nagyon összemelegedett a Német-Magyar társaság. Egy kis filmet kellett forgatnunk a nemzetek között befogadásról vagy kitagadásról. Miután ezzel megvoltunk bemutattuk a videókat. 

 

Pénteken délelőtt nem az iskolába mentünk, hanem egy templomhoz ahol találkoztunk a németekkel és Német-Magyar csapatokban mentünk a városba megadott helyekre, hogy készítsünk pár képet megadott dolgokról, és a kapott feladatlapon válaszoljuk meg a kérdéseket. 

12-re visszatértünk a templom elé, meghallgattuk az eredményhirdetést, aztán, mivel utolsó nap volt a német diákokat is elengedték és 18 óráig velük jártuk a várost. 

Visszakísértek minket a szállásunkra, elbúcsúztunk tőlük és a nap hátralévő részében már csak pakoltunk, vacsoráztunk és elmentünk még egyszer a plázába. 

Szombat reggel megreggeliztünk, és 12 órás út után körülbelül 23 órakor megérkeztünk Szekszárdra. 

 

Morvai Zsóka, 12.B:

November 12 és 18 között voltunk Frankfurtban az Erasmus+ programmal. Ezalatt a 7 nap alatt rengeteg új tudást szereztünk, többek között megismerkedtünk új emberekkel, azzal hogy hogyan működik kint az élet, és természetesen a nyelvtudásunk is fejlődött mind az angol (mivel angolul voltak a feladatok, foglalkozások) mind a német.

Mindenféle érdekes és játékos feladaton keresztül mutattuk be a mi országunkat, kultúránkat és ismertük meg a német vagy épp egyéb kultúrákat, mivel sokszínű embereket ismerhettünk meg. Volt például bingo, Mission (In)possible csapatverseny, prezentációkat készítettünk és adtunk elő vagy éppen megismertük Frankfurtot egy interaktív városnéző túrán. Személy szerint nekem a városnézős feladat volt a kedvencem, mert egy nagyon jó csapatunk lett és rendkívül jól éreztük közben magunkat. Sokat nevettünk, de közben segítettünk egymásnak. Ezen kívül szerdán volt egy kulturális est ahol bemutattuk a hazai ételeinket, nasinkat, és vittünk is ki nekik kóstolóba, de ezen kívül főztünk, társasoztunk és az est végén zenéltünk és énekelgettünk egyet közösen.

A programokon kívül volt szabadidőnk is, amikor egyedül, a német diákokkal vagy akár a tanárokkal is mehettünk és felfedezhettük Frankfurtot. Mi volt, hogy csak sétáltunk esténként egyet a Maina partján, vagy elmentünk enni egyet közösen.

Gyönyörű helyen jártunk és rengeteg mindent tanultunk. Szerintem egy felejthetetlen élménnyel tértünk haza. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha teheti, jelentkezzen és menjen, mert rengeteg élménnyel gazdagodik.

 

Végezetül néhány fénykép kedvcsinálónak:

 

diákok és tanárok

 

történelmi belváros

 

modern Frankfurt

 

Az összeállítást készítette: Erdélyi-Fodor Zoltán, 9.B