Húsvét hétfő és bolondok napja egyben
A ritka együttállás alapján rendhagyó módon gondolunk a mai napra. Az egyik mára jutó szokás a húsvéti locsolás. Szép néphagyomány! Vagy annyira mégsem? Régen a fiúk a lányokat jó alaposan megöntözték egy (vagy több) vödör vízzel (később szódával), ami biztos nagyon kellemes lehetett, ugyanakkor elvárt is volt. A mai “civilizált” világban pedig kölnivel jönnek a fiúk/férfiak, amit hajra vagy ruhára fújnak, és büdösek lesznek tőle a lányok/nők, mert a többedik illatszer után a keverék már nem annyira kellemes. De akkor is köszöntés, a jó szándék és törődés jele, és tojás, csoki, pénz jár érte. Hogy el ne hervadjanak a szebbik nem tagjai!
locsolás hagyomány szerint
A másik mai naphoz kapcsolódó szokás a bolondok napja. Ezt nem ünnepeljük, csak mellékesen néha alkalmazzuk. Szerkesztőségünk ezért a “Mit nem értünk a lányokban/fiúkban?” kérdéskört vizsgálta meg (figyelembe véve a locsolás szokását is), és a két nézőpont alapján kérdéseket írt össze, lányok a fiúkról, és viszont.
A kérdések természetesen hipotetikusak, megfelelő humorral kezelendőek, és nincs semmilyen sértő szándék szerkesztőségünk fiú és lány tagjaiban sem senki felé. (A kérdésekre a válaszokat kialakíthatja magában mindenki, ha szükségét érzi.)
A valósággal való esetleges bármilyen egyezés csak a véletlennek köszönhető!
Mit nem értünk a fiúkban? (lányok kérdezik, állítják)
Amikor egy bármilyen kinézetű autó gyorsabban megy el előttük, mint a többi, és percekig bámulnak utána?
Amikor üvöltenek és kiabálnak, mert berúgtak egy labdát a kapuba.
Amikor egy számítógépes játékban veszítenek/meghalnak, és utána káromkodnak, miért lesz jobb?
Ha megkéred őket, hogy csináljanak meg valamit, miért a legutolsó pillanatra hagyják.
Ha elmennek mosdóba, miért nem hajtják le az ülőkét? (Úgy tűnik, ez a sorsdöntő kérdés!)
Hogy tudnak bármit versenyé alakítani, és minek?
Miért gondolják sokan közülük azt, hogy általánosan jobban vezetnek, mint a nők?
Amikor betegek, úgy viselkednek, mintha azt utolsó perceiket élnék.
Mit nem értünk a lányokban? (fiúk kérdezik)
Miért olyan fontos lehajtani a WC ülőkét? (Úgy tűnik, ez a kérdés határozza meg az emberiség sorsát, és mozgatja valószínűleg a történelmet.)
Miért kell mindent oda visszatenni, ahonnan elővettem, ha praktikusabb és szemmel láthatóan jobb hely, ahova teszem?
Bevásárláskor miért kell 3x körbe járni a boltot?
Ti lányok miért csináltok naponta nagyon sok képet magatokról?
Ezen kérdések mellett természetesen sok másik is felmerülhet. Az esetleges meg nem értés, és vitás helyzetek megoldásának alapja kell legyen a kulturált viselkedés, a másik meghallgatása, nézőpontjának figyelembe vétele, igazának elismerése, saját hibánk beismerése. Fontos az önkritika és az önuralom, az együttműködés és alkalmazkodás készsége, és a béke! Ezek minden sikeres együttműködés alapjai.
Készítette: BéLap fiú és lány szerkesztői közösen