Keszthelyen jártunk
Keszthelyen került megrendezésre az idei Helikoni Fesztivál 2024. április 25-27 között. Rengeteg helyszínen, nagyon sok programokkal várták az érdeklődőket, a versenyzőket és a felkészítőket. A Szekszárdi I. Béla Gimnázium 25 tanulója (színjátszósok, zenészek és táncosok) képviselte intézményünket. Az első napon komolyzene kategóriában Andócsi Balázs és Tóth Ákos duó Antonio Vivaldi C-dúr Mandolin Concerto c. darabját mutatták be a zsűrinek. Ezután kora este a Balaton Színház színpadán került bemutatásra a „Szerelem” c. zenés versszínházi darab, amit Csizmazia Tanárnő rendezésével és Nemes András Tanár Úr zenei vezetésével készült el.

A pénteki napon a népzenéé és a könnyűzenéé volt a főszerep. Kora délelőtt a Kispad Táncegyüttes „Baracskai táncok” c. produkcióval lépett fel a színpadra, a B18 zenekar népzenei felállása pedig kísérte őket. A táncot koreografálta Andócsi Balázs. Ez után következett a páros tánc, ahol Balázs szintén színpadon táncolt, ezúttal párjával Sena Sirin-nel. Ezt követően a Kadarkavenyigék Tamburazenekar lépett fel „Dunafalvi dallamok” c. népzenei csokorral. A délelőtt folyamán Dávid Marcell az Amazon házban „Simon Márton: Van” c. versét szavalta el. A Csokonai Sportcsarnokban volt az utolsó szereplés. A B18 zenekar a kisszínpadon adta elő a „Good Morning Starshine” c. dalt. Gyarmati Jázmin pedig egy káprázatos dallal kápráztatta el a közönséget. Ezt követően már csak az eredményekért izgulhattak gimnáziumunk diákjai. A fellépéseket követően volt idő a kultúrára is, ezért diákjaink ellátogattak a Festetics Kastélyba, ahol megtekintették a kastélyt, valamit a kiállítást is.




A szombati napon, több helyszínen volt az eredményhirdetés. Büszkén jelentjük be, hogy 4 ezüst, 1 bronz, és 2 emléklapot hoztak haza diákjaink.
Pontosabban:
- Béla Diákszínpad: Ezüst
- Andócsi-Tóth Duó: Ezüst
- Dávid Marcell: Ezüst
- Gyarmati Jázmin: Ezüst
- Kispad Táncegyüttes: Emléklap
- Andócsi-Sena páros: Emléklap
- Kadarkavenyigék Tamburazenekar: Bronz

Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez, valamint Csizmazia Tanárnőnek és Nemes András Tanár Úrnak a felkészítéshez!
Taksonyi Péter, 11.A




