Tisztelt Főigazgató Asszony, Tanáraink! Kedves Szüleink, Vendégeink, kedves végzős Diáktársaim!
Hosszú idő telt el azóta, hogy megkezdtük a tanulmányainkat itt a Szekszárdi I. Béla Gimnáziumban. A tanulmányok megkezdése előtt várt rátok egy szöcsketábor, ahol a kreatív feladatokkal ismerkedtetek meg egymással, és barátságokat kötöttetek. 2021. szeptember 1-én indultak el a közös utak. Belevágtunk az ismeretlenbe, remélve, hogy sikeres gimnáziumi évet zárhatunk. A szöcskesimogatón az eskütétellel valódi Bélás diákokká váltunk, és megfogadtuk, hogy helytállunk. Telt-múlt az idő, jobban megismertük egymást, jó kapcsolatokat építettünk ki egymással, és (talán az alsóbb évesekkel is) olyan osztályközösségek alakultak ki, ahova jó volt bejárni, hiszen a jó barátok mindig egymásra találnak, segítenek mindenben, és lehet rájuk számítani. A mi évfolyamunkon voltak a legjobb versenyzőink, legyen az sport, matek, magyar, töri, földrajz, zene és még sorolhatnám, hiszen a tehetséges évfolyamtársainkat Tanáraink felkarolták és felkészítették. Számos olyan iskolai rendezvény és városi esemény volt, ahol részt vettünk, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét.
2024 novemberében eljött a Szalagtűző, ahol a színpadon feltűzték osztályfőnökeink azt a szalagot, ami végig kísért/kísér bennünket és örök emléket ad, hogy igenis… I. Bélás diákok voltunk.
Mindennek van kezdete és vége. Ahogyan ennek is volt kezdete, amikor mi megérkeztünk szeptemberben, és most idén április végén elballagunk. Nem lesznek már közös órák, közös játékok, közös zene és közös beszélgetések sem. Fáj ebbe belegondolni, hogy már csak napok vannak hátra és egy korszak ismét lezárul.
És most itt vagyunk. A Ballagás napján. Eljött ez a nap is, amire büszkének kell lennünk. Büszkének kell lennünk, mert… mindaz, amit eddig elértünk, az maga a siker. Kire vagy kikre vagyunk/lehetünk büszkék? – Mindazokra, akik támogattak minket és segítettek bennünket céljaink elérésében. Egy nagy cél még hátra van, ami napokon belül itt van, hogy teljesítsük: az érettségi.
Kívánom, hogy számotokra az érettségi sikeres legyen, és kívánom mindenkinek, hogy sikeres felvételitek legyen az egyetemre, kívánom továbbá, hogy sikeres életet éljetek és minden akadályt, ami elé néztek bátorsággal, alázattal és kitartással győzzétek le.
Egy idézettel szeretném zárni beszédemet, ezzel szeretnék mindenkinek nagyon sok sikert kívánni és bármi történik is, a szüleitek, a barátaitok mindig ott lesznek mellettetek és támogatni fognak bennetetek.:
„A küzdelem, amelyet ma vívsz, az az erő, amelyre holnap szükséged lesz.” – Nagy Tamás – NOX
Néhány kiemelt ünnepi pillanat:
ballagó osztályok
a zászló átadása
díjazott diákjaink
kitüntetés átadása Hajós Éva Főigazgató Asszony
Tablók (textil változat):
12.A osztály
12.B osztály
12.C osztály
Galériánk a zöld napról és a ballagásról sok fényképpel: https://ibela.hu/fotoalbumok/173/gimnaziumi-ballagas-2025-ben
Kollégiumi ballagás: https://ibela.hu/fotoalbumok/172/kollegiumi-ballagas-2025-ben
Taksonyi Péter, 12.A osztály