Május 9. az európai béke és egység ünnepe
75 éve, 1950. május 9-én tette közzé Robert Schuman francia külügyminiszter a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozatot. Ez alapozta meg a későbbi Európai Unió létét.
Robert Schuman, francia külügyminiszter
A Schuman-nyilatkozat fő elvei:
A világ békéjéért tenni kell, a fenyegetésekkel szemben fel kell lépni.
Európán belül tevékeny szolidaritásra van szükség, mely hosszú és fáradtságos folyamat.
Egyesíteni kell békésen a gazdasági erőforrásokat (különösen a vas és a szén termelését, mely a korábbi konfliktusok alapja volt).
Európai Unió diák szemmel
Az Európai Unió egy közösség, mely 27 országot fog össze. Célja, hogy a tagállamok jól együttműködjenek a béke és a polgárok életminőségének javítása érdekében. Tagjai közösen döntenek fontos kérdésekben, például a kereskedelem, oktatás, emberi jogok és a környezetvédelem. Közös pénzneme az euró.
Az Unió rengetek lehetőséget kínál a diákok számára, egy „lehetőségi forrás”. Szabadon lehet utazni, tanulni, dolgozni az unión belül. Ezzel számos előny jár, mint a tapasztalatszerzés és a nemzetközi kapcsolatok kiépítése. Támogatja az innovációt, kutatásokat és a digitalizációt, ami fontos a jelenre és a jövőre nézve is.
Legfontosabb programok közé tartozik:
- Erasmus+ : Lehetőség van külföldi cégeknél szalmai gyakorlatot végezni. Külföldi iskolákban cserediáknak lenni. Ösztöndíj-lehetőség is van.
- ESC: Önkéntességi munka fiataloknak különböző projektekben, akár hosszútávra is.
- DiscoverEU: Ingyenes utazási lehetőség (vonat bérlet) a 18 éveseknek
- Online tanulási lehetőségek: Az Európai Unió támogatásával különböző platformokon elérhetőek tananyagok, tanfolyamok.
Az Európai Unió értünk, diákokért dolgozik, ezért érdemes megismerni és kihasználni az általa nyújtott lehetőségeket.
az EU országai
készítette: Révész Dominika, 10.C osztály