Tisztelt Tanáraink, Vendégeink, szeretett Szüleink, kedves Diáktársak!
Kissé megilletődve állok itt a színpadon a mikrofonnál, és nagyon remélem, hogy képes leszek elmondani, amit szeretnék.
Nekem nem ez az első bélás szalagtűzőm. Vendégként, a nézőtérről izgultam végig a bátyám évfolyamának ünnepségét. Akkor 7. osztályos voltam, és talán nem szégyen bevallanom, hogy én is elővettem a zsebkendőt, nem csak édesanyám. Meghatódtunk a sok komoly, már-már kész felnőtt fiatal láttán. Minden olyan ünnepélyes, csillogó, különleges volt.
Most egyike vagyok az akkor általam csodált, ünnepelt fiataloknak. El se hiszem.
Mennyi minden történt velem, velünk, amióta az I. Béla Gimnázium diákjai lettünk. A mi évfolyamunkat még érzékenyen érintette a járványhelyzet, még 10.-es korunkban is részei voltak a gimis mindennapjainknak a Covid generálta kényszerintézkedések. Hálásak vagyunk a tanáraink, az iskolavezetés erőfeszítéseiért, amelyek arra irányultak, hogy átsegítsenek bennünket azon a nehéz, szokatlan időszakon.
Tanáraink támogatására a jövőben is nagy szükségünk lesz, hiszen évfolyamunk elsőként teszi próbára a tudását a megújított érettségi rendszer szerint. Közösen gyűjtjük az információkat a ránk váró, több tantárgyat is érintő változásokat illetően. A változások nem csak az érettségire vonatkoznak, hanem a felvételi rendszerre is, úgyhogy nem kevés kihívás vár még ránk ebben a tanévben.
A szalagtűző, azt gondolom, nemcsak az eddig eltelt idő nosztalgikus felidézésére kínál alkalmat, hanem arra is, hogy előre tekintsünk, sőt leginkább talán arra. Hiszen vár még ránk 22 tanítási hét (a szünetekkel együtt). Ha jól számoltam, ez a ballagásunkig, május 3-ig 88 tanítási napot jelent.
Ennyi ideig tapossuk még az I. Béla Gimnázium lépcsőit. Készülünk ugyan a búcsúzásra meg a most kissé félelmetesnek ható nagy megmérettetésekre, de azért ez az időszak, szerintem, a gimis diákéveink legjobbja lehet. Különleges, egyszeri, várakozásteli.
Mi magunk is különlegeseknek érezhetjük magunkat, ez a kis kék szalag megkülönböztet bennünket a többi I. Bélás diáktól. Büszkévé tesz bennünket, büszkén, felelősségteljesen viseljük.
Szüleinknek és tanárainknak ezek közt az ünnepélyes keretek közt ígérjük, hogy felnövünk a kihívásainkhoz, törekszünk arra, hogy ők is büszkék lehessenek ránk.
Évfolyamtársaim nevében szeretném megköszönni a mai ünnepség előkészítését az alsóbb évfolyamos diáktársainknak, tanárainknak. Köszönjük, hogy a mai este főszereplői lehetünk, hogy annyit fáradoznak azért, hogy igazán emlékezetes legyen a számunkra ez az alkalom. Köszönjük szüleinknek is, hogy eddig és ezek után is mellettünk állnak, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy itt most teljes pompánkban tündököljünk.
Remélem, hogy a hamarosan bemutatandó, már hetek óta gyakorolt tánclépéseink hibátlanok lesznek, és a báli hangulattal méltóképpen koronázhatjuk meg ezt az ünnepi eseményt.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet.
Grassy Gréta, 12.B
A Szalagtűzőn készült videót alább lehet megtekinteni:
Néhány pillanat az ünnepségről:
a végzős osztályok
12.A
12.B
12.C
Hajós Éva Igazgató Asszony
Gimnáziumunk vezetősége
12.A csoportkép
12.B csoportkép
A rendezvényen a fotókat készítették:
Miskolczi Milán fényképész,
Jantner Zsolt fényképész (Jantner Foto Kft).




