Neumann-verseny: BÉLAP összefogaló

Februárban kaptuk a hírt, hogy a szervezők számítanak ránk,  a BéLap munkatársaira. Ekkor persze még nem izgultunk, hiszen mindent előkészítettünk: Barbi lesz a Facebook oldalunk szerkesztője, Ő fog fotózni, Szandra segít, amiben csak tud, érdeklődik, én pedig a diákönkormányzatos feladatok mellett segítek nekik.

Barbi és Szandi számára ez volt a legelső Neumann-verseny, míg én már több évet is átéltem versenyzőként.

BÉLAP szerkesztőségének “irodája” a Neumann-verseny ideje alatt.

Csütörtök reggel én érkeztem elsőként. Előkészületek, fotók, plakátok kirakása. Aztán megérkeztek a csinos BéLap-lányok is. Ekkor Szandrát megkérték, hogy vezérelje az élő közvetítést, és így egész napra a rendezői székbe került. A megnyitóra segítő tanárunk is megérkezett. Bischofné Komlósi Viktória tanárnő aggódott, hogy mi lesz a béLaposokkal egy ilyen nagy rendezvényen, de még minket is meglepett, milyen zökkenőmentesen sikerült a versenyen való részvételünk. Barbi fotózott, Szandra élőben közvetített, én fel-le járkálásom mellett néhány cikket töltöttem fel, és ha interjúról volt szó, együtt készítettük. Ez a három nap amellett, hogy lassan egy kisebb hírügynökséggé váltunk, igazi csapatépítőként is szolgált nekünk.

Az idei verseny is nagyon jól sikerült, hiszen, mint azt több interjúalanyunk is kiemelte, látták a dökösöket, de semmit nem érzékeltek az esetlegesen felmerülő szervezési gondokból, mindennel elégedettek voltak. Én 4 évig versenyeztem, idén csak szervezőként vettem részt. A kulisszák mögül azt kell mondjam, hogy azt, hogy egy versenyző eljusson ide, olyan szervező munka öleli körül, hogy az tiszteletreméltó. Arra pedig, ahogy tanáraink és diákjaink majdnem egy családként tudnak együttműködni, igazán büszkék lehetünk.

Rappay Bence, Főszerkesztő