Februárban kaptuk a hírt, hogy a szervezők számítanak ránk, a BéLap munkatársaira. Ekkor persze még nem izgultunk, hiszen mindent előkészítettünk: Barbi lesz a
Olvass tovább >>
Bár a Neumann-versenyen kategóriánkét állítanak sorrendet, mindig van(nak) valaki(k), aki(k) a legmagasabb pontszámot érik el a versenyen. Az eredményhirdetés és az ünnepélyes zárás
Olvass tovább >>
A pénteki nap reggel 9 órakor kezdődött mindenki kedvenc kategóriájával, a megépített digitális automata és vezérlése témával. Ezen a csoporton belül érkeztek robotok
Olvass tovább >>
Mi inspirálja Önt a felkészítésben?Legalább nyolc éve járunk a versenyre, és minden diákunk már a hazautazáskor tervezi, hogy jövőre milyen pályaművet készítsen, úgy
Olvass tovább >>
Reggel mindenki korán kelt: a szervezők, a versenyzők és a dökösök is. Pontban nyolc órakor már készenlétben állt az I. Béla “Neumann-különítménye”: az
Olvass tovább >>
A grafikai pályázatok megnyitóján, Kertai Zsófia mint diákigazgató mondott beszédet. Köszöntötte a zsűrit, tanulókat, pedagógusokat és a verseny döntőjébe jutott diákokat.
Olvass tovább >>
Az idei Neumann-versenyen beszéltünk Hajós Éva igazgató asszonnyal, aki elmondta, hogy Neumann-verseny nagyon sokat számít az iskola életében.
Olvass tovább >>
A Neumann-verseny 10 óra 30 perckor a megnyitó ünnepséggel vette kezdetét. Hajós Éva, a Szekszárdi I.Béla Gimnázium igazgatója elmondta, hogy több mint 200
Olvass tovább >>