Bár a Neumann-versenyen kategóriánkét állítanak sorrendet, mindig van(nak) valaki(k), aki(k) a legmagasabb pontszámot érik el a versenyen. Az eredményhirdetés és az ünnepélyes zárás után sikerült beszélnem Tóth Fannival és Horváth Rolanddal, akik először utaztak ide…
…a Neumann-versenyre a Soproni Széchenyi István Gimnáziumból. Fanni és Roland oktatóprogram kategóriában, együtt csinálták meg a Mutasd! című pályaművüket, ami a 11.Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny – Kovács Győző szellemében nevű verseny legmagasabb pontszámát kapta: 99 pontot. Emellett a Legjobb előadás különdíját is hazavihették.
![]() |
Tóth Fanni és Horváth Roland Fotó: Rappay Bence, BÉLAP |
A két fiatalon érezhető volt az öröm, és miközben beszélgettem velük, Fanni elmondta, hogy novembertől februárig készült a szoftver, de az utolsó hónap volt számukra a legnehezebb. Később Roland arról számolt be, hogy az előadásukra nem gyakoroltak eleget, azonban sok időt töltöttek azzal is. Miközben készült az interjú Fanni azt is elmondta, hogy neki a verseny eredménye ajándék, hiszen ma van a születésnapja.
A fiatalok pályamunkáját a mutasd.cf/ oldalon megnézhetitek.